Én is itt gubbasztok a megszokott helyemen, a Kávéház teraszán... még be is néztem, hátha hoztál valami új novellát, csak idekint nem találtam. De sajnos most sem volt új tartalom. Gondolom elfoglalt vagy, és nincs annyi időd az írásra.
Azért nem adom fel, és jövök ezután is, hátha hamarosan olvashatunk Tőled ismét valamit! :)
Kellemes hétvégét!

Benéztem a Kávéházba... de csak magamban iszogatom a feketét... rég nem járt erre senki.

Újabb írásokkal elkápráztathatnád olvasóidat... nagy a csend! :)
Szép hétvégét!

Vivaldi műve valóban csodálatos - a zenét ki is felejtettem... :)

A minap már én is láttam sárguló, vöröslő fákat. Szebbet biztosan nem lehet festeni, de hasonlóan szépet igen. Azt hiszem, nem az a cél, hogy a természet pontos mását fesse meg a művész, hanem hogy átadja a szemlélőnek azt, amit látott benne...

Szeretem az őszt... a hosszúra nyúló árnyékok, a természet pompás színei varázslatosak... de szeretem a hamuszürke eget és az esőt is, amit magával hoz... szeretem az ősz fényeit és borúját... az illatát, a hangulatát annyira, hogy sosem merném lefesteni, mert csak silány utánzata lehetne a képrázatos valóságnak.

Az ősz a kedvenc évszakom épp a színei miatt.
Egyedül azt sajnálom, hogy egyre rövidebbek a nappalok, így nem lehet világosban olyan sok időt a szabadban tölteni, mint nyáron.
Ma kirándultunk, és már pár fa, bokor felvette színes ünneplő ruháját. (Telefonnal gyorsan le is fényképeztem természetesen. :) )

Megörökíteni nem csak festővásznon lehet ezt a csodát, hanem ahogy említetted írásban is.
Hogy melyik könnyebb?
Ez nagyon relatív dolog szerintem. A festőnek egyértelmű, hogy a festés, leírni nem tudná a látottakat úgy, hogy az élvezhető, átélhető legyen. Viszont egy író/költő a szavakkal festi a színeket, érzékelteti a környezetet, ecsettel és vászonnal nem sokra menne... :)
A zenevilágban is volt erre igencsak jó "próbálkozás". A változásokat Vivaldi csodásan átadja a Négy évszakban, amit elég gyakran meg is hallgatok.

Már nagyon várom, hogy láthassam az ősz igazi színeit. Tudom, legtöbben bánják, hogy elmúlt a nyár - bár a természet zöldjét a felváltja az aranyló sárga és a szemet gyönyörködtető bíborszín...
Bárcsak festő lehetnék, hogy vásznon örökítsem meg a sokszínű szépséget... de amit látok, nem csak vásznon ihlet képeket, hanem írásban is. Hogy festékkel vagy szavakkal könnyebb-e megalkotni, nem tudom...
... de festeni nem tudok... :)

Vajon melyik lehet a könnyebb?

Engem semmiképp nem kell sajnálnod. Nem történt még tragikus dolog az életemben, bár tény, hogy némely érzéseket úgy éltem meg.
Bizonyos fokú rezignáltság van bennem, de semmi esetre sem az érzelmi életemet illetően.

....hát erre az utolsó félmomdatra vártam!!!
Olyan rezignált a hangulatod az írásokban -- át is adod..Kerestem, gubancolgattam az embert, az életed -- most megtaláltam!!Ezentúl másképp látlak: ugyanolyan szépnek, érzőnek, de nem foglak sajnálni..valami tragédia miatt.

...és valóban: "egyszer azt mondta nekem valaki, hogy az álmok mindig szebbek, mint az élet.
Pedig nem... csak az álmokat könnyebb széppé tenni..."

Ez egy idézet saját magamtól, csak hogy egy kicsit felvágjak... :)
Hiszen álmainkban annyi mindent megtehetünk, annyi minden történhet velünk, amit szebbnek tartunk annál, mint ami az életben történhet velünk...
De ha nagyon akarjuk, a valóságban is megtörténhet. Persze, nem árt, ha reális történéseket álmodunk magunknak... már ha sikerül... :)
Az álmainkat úgy alakíthatjuk, hogy nekünk tessen; nekem már sikerült. De épp olyan szépen alakíthatjuk az életünket is, csak kicsit többet kell dolgozni rajta...

Az írásaim gerincét értelemszerűen az álmodozásaim adják meg. Leginkább a prózáim azok, amik a szépség utáni vágyról árulkodnak - legyen szó szerelemről, természetről vagy magáról az életről...

Az álmaimat könnyedén széppé teszem... és nem akarom, hogy az életem sokban elmaradjon mögötte...

Nem vagyok én türelmetlen, csak megjegyeztem, hogy az eső általában megihlet... :)

Magamról azt gondolom, nem csak kényszerűen változom, hanem igyekeznem kell jó irányba változni. A minap említették nekem, hogy bár az írástechnikám jó, fejlődnie kell még a világnézetemnek és az intelligenciámnak. Hiteltelenek az írásaim, mert novelláimban nem a magyarságról írok, hanem amerikai vagy angolszász vonalat követek. De én magyar létemre nem akarok rólunk írni. Elegen teszik ezt.
Én már csak lektűríró maradok... :)

Az eső engem is megihletett már párszor, viszont amikor kimondottan ezt szerettem volna elérni, semmi nem jött.
Légy türelemmel, az ihlet majd jön máshonnan. Lehet egy reklámban elhangzott mondat, vagy kép indítja be a fantáziádat, amikor nem is számítasz rá!

A folyamatos változás életünk része, ettől leszünk egyre inkább önmagunk, ettől fejlődünk. Ez így természetes! Az idő múlásával változik véleményünk, érzésünk, megváltozhatnak emberi kapcsolatok... Ha figyelünk a belső hangra, akkor ezek a változások pozitív hatással lesznek az életünkre.
Aki a művészet valamelyik ágazatával foglalkozik, azoknak a munkájára is kihat ez a változás természetesen. Sokkal letisztultabb, kifinomultabb lesz a stílusa, könnyebben át tudja adni a mondanivalóját, egyszerűbben meg tudja valósítani alkotás közben az elképzeléseit. Ezáltal szélesebb kört érinthet meg a munkájával...

Ma délután kinéztem az ablakon. Azt hittem, az eső látványa ad némi ihletet az íráshoz, de nem történt meg. Pedig ilyenkor általában van kedvem írni. A fejhallgatómban szimfonikus zene szólt, én pedig kerestem a gondolatokat a fejemben, de olyan volt, mintha egy nagy erdőben nem találtam volna meg a legmegfelelőbb fát, amit kivághattam volna.
Régen, nem szerettem ezt a csúnya szürke időjárást, csak a szép nyári esőket, de mostanára ez is megváltozott bennem. Sokszor ezt is szépnek látom.
Folyamatosan változom, s velem az írásaim is...

Szia Dyke!

Örülök, ha tetszik az ötletem, át is neveztem a menüpontot Kávéháznak. :)
Annak is örülök, hogy olyan zenéket választottam, amik remélhetőleg nem csak Neked, hanem másoknak is tetszenek majd.

Az Istentelenül legutóbbi részét ilyennek is gondoltam. Biztos vagyok benne, hogy nem tökéletes, hiszen ezt az írást itt, amolyan elsődleges verziónak szántam. Azt hiszem, mire nyomdába kerül - hiszen ez a célom -, talán kicsit máshogy fest majd, ugyanis bővíteni szeretném némelyik részt.
Megnyugtatásodra közlöm, az epilógus még hátra van, tehát a történetnek majdnem vége van... de csak majdnem... :)

Szia Dorian!

Örülök ennek a kezdeményezésnek az oldaladon. :)

Nagyon tetszenek a zenék, amiket itt lehet hallgatni a Kávéház teraszán. Nekem főleg az első jön be, ha választanom kellene. (De nem kell, így mikor melyiket hallgatom.)

Az Istentelenül utolsó részéhez lenne egy kis hozzáfűznivalóm. (igaz, ezt ott is megtehettem volna.)
Lehet csak én látom így (majd kiderül mások hogy vélekednek), de úgy tűnik, mintha kicsit összecsaptad volna. Az előző részek szépen kidolgozottak, az utolsónak emiatt olyan "gyorsan befejezem" hangulata van. A törénet folytatása tetszik, csak kicsit bővebb kibontakoztatást is elbírt volna szerintem.

(Ha kíváncsi természetű vagy, te is feldobhatsz egy-két témát nyugodtan.) :)