Csak ültünk a kandalló előtt, a bő franciaágynyira összerótt báránybőrökön és hallgattuk, ahogy a tűz pattog a parázsló fahasábok közt…
Időnként körbehordoztam a tekintetem a gerendából készült erdészház falain, ahol szép trófeák és míves vaddisznóbőrök függeszkedtek a fegyverek között, látszólag rendetlen egységben...
   Aztán egyre csak visszatévedtem gyönyörű, csillogó, mélybarna szemeire, amikben élvezettel néztem a kandalló lángjainak vadul táncoló játékát...
Előttünk a tálcán, erdészházhoz nem illő étkek, de nem tudtam kihagyni a roston sült garnélát és a kaviárt, melyet szépen elrendeztem, a még forró pirítós, a vaj és a fűszeres mártás társaságában.
    Miután megkóstoltuk a félszáraz fehérbort, mely finom párát hagyott a poháron, felvettem egy rákot és félig belenyomva a mártásba, felé nyújtottam... ő előrébb hajolt és fogaival vette ki az ujjaim közül... nagyon erotikus módon tűnt el a falat az ajkai közt... az ujjamon maradt cseppnyi mártást, én kóstoltam meg... az egyik pirítósra vajat, majd kaviárt kentem, beleharaptam és arra gondoltam, talán a tenger adja a legfinomabb étkeket...
   Mire befejeztük az evést - miközben nevetgélve beszélgettünk -, lassan éjfél lett... az italhűtőből kivettem a pezsgősüveget és óvatosan, mindössze halk pukkanással nyitottam ki... töltöttem, s a flőtében szelíden gyöngyöző pezsgőn keresztül figyeltem a lángokat... felé fordultam és felemeltük poharainkat...abban a pillanatban a falióra elütötte az éjfélt... különleges nap kezdődik... összecsendült a két pohár... elrebegtem köszöntőmet és nem vártam cserébe mást, mint egy mosolyt...
   Ám ott, akkor, távol a város zajától, az erdő közepén, a fák balzsamos illata, a kandalló kellemes melege és talán az a várva-várt, kis szikra tehetett róla, hogy végül egymás kezét fogva indultunk el a csodák országába…
   …különleges éjszaka volt…

   A holdsugár betévedt az ablakon és szép lassan közelített az arca felé. A szemén nem csillant meg a fény, hiszen csukva volt, de az ajkain igen, amiket épp most nedvesített meg a nyelvével. Ott feküdtem mellette és csak néztem, ahogy hanyatt fekszik - bal csuklója a homlokán, felfordított tenyérrel, kissé behajlított ujjakkal, jobb keze a hasán, tenyérrel lefelé. Nem mertem hozzáérni... olyan tökéletes volt a maga mezítelenségében... nem akartam, hogy pózt váltson. Tudtam, hogy nem alszik, csak figyeltem, ahogy süllyed és emelkedik a mellkasa. Nem szuszogott, a száján keresztül lélegzett, amely résnyire nyitva volt. Ajkai között néha megjelent a nyelve, amivel végigsimított a metszőfogain. Az arca felé nyúltam, de visszahúztam a kezem... ő csak feküdt nyugodtan, bennem pedig nőttön-nőtt a feszültség...
   - Hozzád érhetek? - suttogtam nagyon halkan.
   Nem válaszolt, csak elmosolyodott, ki sem nyitva a szemét... ez a válasz nekem elég volt...
   A holdsugár tovább pásztázta testét és bár tudtam, hogy gyönyörű piros ajkai vannak, a fehéres fényben egészen szürkének tűntek. Fekete haja lágyan omlott szét a barackszínű szaténpárnán, csodás keretbe foglalva szép arcát. Féloldalt felkönyököltem és bal kezemmel - mert hisz ő a jobbomon feküdt - megsimogattam a kezét, amely még mindig a hasán nyugodott. Rásimítottam az alkarjára, majd vissza a kézfejére. Lábai keresztben - bal láb a jobbon -, én pedig lenyúltam egészen a lábfejéig és csupán ujjbegyeimmel érintve, haladtam felfelé, egészen lassan. Lábszára selymesen sima volt a szőrtelenítéstől. Néhány pillanatig elidőztem rajta, aztán tovább haladtam. Átsiklottam a térdén és a combját kezdtem simogatni. Időnként kezem lesiklott a combja oldalán és felfelé mozgott egészen a csípőjéig, aztán vissza és még néhányszor ugyanígy, csak lágyan érintve addig, mígnem sima bőre durván és mégis gyönyörűen lúdbőrözni nem kezdett...
   Ekkor megmozdult. Lábát levette a másikról és térdben meghajlítva, kissé felhúzta azt, így hozzáfértem combja belső feléhez is - simogatásom, most már oda is kiterjedt. A szoba távolabbi sarkában felsercent, a két nemrég meggyújtott füstölőrúd egyike, s míg finoman parázslottak, lassan hozzánk is elért a fahéj és a szantál kevert illata...
   Megfogtam a kezét és gyengéden leemeltem a hasáról, majd a feje fölé leeresztettem a párnára. Megsimogattam az arcát, s aztán tenyerem mozdulatlanságra ítélve, csupán a hüvelykujjamat húztam végig finoman az ajkain. Szeme még mindig csukva volt és én azt akartam, maradjon is úgy. Ujjaim végighúztam a nyakán és elindultam velük lefelé. Finom, lassú mozgással irányítottam tenyerem a keblei között... enyhén nyitott ujjakkal haladtam teste közepén, egészen a vénuszdombig, majd egy picit még lejjebb... és megmozdult a csípője. Folytattam a simogatást, mindkét combján felváltva s megint lefelé egészen a lábujjakig. Aztán munkámba belefogtam az egész testét, nem hagyva ki semmit...
   Rápillantottam az arcára. Szeme nyitva volt már és engem nézett... tekintete megfogott. Csak nézett mélyen a szemembe. Odahajoltam és megcsókoltam... majd még egyszer... és újra és újra... és csókjaimmal beborítottam testének minden porcikáját. Végső állomásként ölébe csókoltam egy nagyot.
   Combjai közül felnéztem és szemében láttam, már nem csak a csókot kívánja...

   Másnap, csak ültem a tó partján és bámultam magam elé... néztem, ahogy a lemenő nap fényhidat alkot a vízre... lábaimnál kövek nyugodtak... rajtuk a zöld moszatban, apró kagylók... figyeltem, ahogy halk loccsanással másznak fel rájuk a kis hullámok...
   Szüntelen a gyér füves földet kémleltem, de nem találtam semmit... csak kutattam...
Mindvégig a lábaid nyomát akartam meglátni... itt jártál, nem sokkal előttem... úgy tettem, mintha Hozzád indulnék, de itt a tónál megálltam... nem mehetek tovább...
Minduntalan egyetlen szót suttogok a tó csillogó víztükrére... ahányszor Rád gondolok, ezt a szót mondom ki magamban... nem vágyom másra, csak hogy megfogjam kezed, arcommal arcodhoz simuljak és suttogjam Neked...
   De nem tehetem... nem lehet... nem merem...
   Majd visszajövök éjszaka és a csillámló víz felszínére suttogom újra és újra... a csillagok közé... mert ott vagy...
   Meg akarlak majd érinteni... és amikor sikerül, hagyom, hogy simogató buborékok közt merüljek alá...
    ...a csillagokba...