Vajon, mit érez az Ötös a napóra lapján, amikor az alkonyat előrehaladtával a mutató árnyéka a Hatost közelíti?

   A Hatos több, mint ő. A Hatos jobb, mint ő. A Hatos minden tekintetben a kedvenc. A Hatos estébe érőn simogat.  A Hatos pezsgőt bont. A Hatos játszi könnyedséggel leheli csókját az ajkakra. A Hatos előhírnöke az elbűvölő éjszakának. A Hatos jelzi, hogy nem kell még aludni...
   Az Ötös, Hatos akar lenni. A Négyes a múlt és ő nem lehet Négyes, aki párban áll és Széles tagja büszkén támaszkodik Karcsú párjára - maga mögé utasítva azt.  Széles termete mellett a Karcsú, csak a dolognak él és az idő múlását várja. Az Ötös nem akar Négyes lenni...
   Az Ötös, Hatos akar lenni. A Hatos becéz, táncolni hív, s lassún ringat. A Hatos  Daliás tagja megszerzi a Karcsút, s maga elé engedi, amiért az szeretettel támaszkodik rá - és nem várja a Hetest...
   Ahogy az idő halad, érzi az Ötös, hogy a Négyes múltjából elindul a Karcsú, mert mellőzésekkel teli, szenvedő életét  - s a Szélest - elcserélné már a becéző szavakra, a bújós estékre, a mosolygó táncokra - és a Daliásra...
   Félúton megáll, megnézi magának az Ötöst - hasonlít Szélesre és Daliásra  is. Biztatja, hogy az idő telik és ő a Karcsú a múltból érkezik... mégsem áll az Ötös mellé. Átlép rajta, s tovahalad...
  
   Vajon, mit érez az Ötös, amikor az árnyék is elhagyja?
Magányosan egyensúlyoz múlt és jövő közt, míg be nem temeti az idő...