Talán a homokos part... talán a balzsamos alkonyat... talán a tengerszagú, enyhe szél, amely a hajad simogatta... vagy mindez együtt tehet arról, hogy megfogtad a kezem és a csónak felé húztál...
    Akarsz engem - ezt mondtad...
    Míg az evezőlapátokat mártogattam a vízbe, Te csak néztél kedvesen. Szemeid csillogása felülmúlta a csillagokét. Tán sosem állunk meg, ha nem fogod le a kezem. Áteveztem volna a tengert Veled, csak hogy lásd, az én hajómban biztonságban vagy. Kezed hűvöse a homlokomon simított. Közel hajoltál és suttogtál nekem. Megborzongtam a hangodtól. Fényes hullócsillagra mutattam, amelynek tükörképe hosszan siklott a tenger felszínén, melynek végtelenjében ringatóztunk...
    Akarsz engem - ezt mondtad...
   Elsuttogtuk titkainkat egymásnak... tanúnk, csak a hullámzó víztömeg volt. Felemelted az evezőket. Most Te voltál a kapitány. Bágyadtan siklottunk a vízen, mígnem a csónak orra megütközött a lagúna partján. Ültünk a homokon, néztük a csillagokat és a vállamra hajtottad a fejed. Csak mi ketten léteztünk, senki más.
    ...és Te csak ragyogtál...
   Aztán a csónakba ültél és evezni kezdtél. Én ültem a parton és néztem utánad. Új titkokat súgtam a csillagoknak...   
    Akarsz engem - ezt mondtad...
    ...és elmentél...