Vakítóan fehér volt a fény, mégsem bántotta a szemem. Hatalmas volt a kiterjedése és egyszerre minden irányban láttam. Képek villantak a tudatomba és halk, nem érthető suttogást hallottam. Megpróbáltam lecsukni a szemem, de nem sikerült. Nem is láttam, inkább érzékeltem a közeget, ami körülvett. A suttogás erősödni kezdett és értelmet nyertek a hangfoszlányok.
   - Nem… még nem… - a hang minden irányból jött - Még nincs itt az idő…
  
   - Rick! Rick, hallasz?
   A női hang nagyon távolról jött. Az agyam nem nagyon akarta felfogni a szavak jelentését. Valami szúrós, égett szag ütötte meg az orrom. A fejembe fájdalom nyilallt és émelygett a gyomrom. Megmozdítottam az ujjaimat, hogy érezzem, egyáltalán működnek-e.
   - Rick! Ébredj Rick! - nem volt ismerős a hang. - Jól vagy? Nem tudok mozogni… Istenem...
   Az elfúló hang irányába fordultam. Egy szőke, rövid hajú nő nézett rám, aki furcsán, oldalra billentette a fejét.
   (Hol vagyok? Mi történik velem?)
   Eltelt néhány perc, mire teljesen felocsúdtam. Már emlékszem. A sportkocsi, ami szembe jött velünk a mi sávunkban… félrerántottam a kormányt.
   - Rick! Szólalj már meg! - A nő nyöszörögni kezdett.
   (Ki ez itt mellettem? És miért vagyunk fejtetőn?)
   A biztonsági öv nagyon vágta a vállam. Oldalra nyúltam, hogy kikapcsoljam, de nem sikerült. Lehetetlen volt kibújni belőle. Fejem fölé tettem a kezem és kissé eltoltam magam a tetőtől. Harmadszorra sikerült is kioldanom az övet. Nehezemre esett elfordulni a kocsiban, mert az összevissza gyűrődött kormánykerék akadályozott, de muszáj volt, ha ki akartam mászni belőle. Az égett szag egyre csak erősödött. Talán a vezetékek olvadoztak. Halvány füst töltötte meg az utasteret. Kibújtam az oldalsó ablakon, bár eléggé összenyomódott a karosszéria és kicsi hely maradt a manőverhez. A vizes füvön csúszkálva felálltam és végigmértem az autót.
   (Ezt hogy éltük túl?)
   Megkerültem a roncsot és lefeküdtem az ablaknyílás mellé.
   - Nyugodjon meg hölgyem! Azonnal segítek! - azzal megpróbáltam kifeszíteni az ajtót - nem sok sikerrel.
   - Segíts Rick… nem mozog a lábam… és a kezem sem…
   (Ki az a Rick?)
   Addig feszegettem az ajtót, míg végül engedett. Bemásztam a nő elé és kikapcsoltam az övet, ami láthatóan eltörte a vállát. Amikor a fejét megfogtam, hogy ne nehezedjen rá, fájdalmas sikoltozásban tört ki. Magam felé húztam és láttam, ahogy lebénult teste a szilánkos szélvédőre zuhan.
   (Meg fog halni?)
   Furcsán szedte a levegőt és csak nézett maga elé meredten.
   - Rick… meg fogok halni?- suttogta erőtlenül.
   - Nem… még nincs itt az ideje… - válaszolta a fejemben egy hang.
   - Nem - mondtam hangosan - nem fog meghalni.
   Körülnéztem az úton, de nem láttam autót közeledni.
   (Segítséget kellene hívnom, de hogyan?)
   - Már jön a segítség - mondta a hang.
   - Mindjárt itt a segítség - néztem a nőre, akinek az arcát vér borította. Letéptem az ingem ujjából egy csíkot és törölgetni kezdtem a homlokát. Szép kék szemei voltak, de nagyon ijedten nézett rám velük. Rámosolyogtam és megsimogattam a homlokát.
   - Ne féljen, minden rendben lesz.
   - Rick… szeretlek… - mondta halkan.
   - Ki az a Rick? - kérdeztem értetlenül.
   - Rick, mi tötént veled?
   (Miért szólít Ricknek?)
   Elkerekedett a szeme és megpróbált egyenesen rám nézni.
   - Rick, jól vagy? - kérdezte döbbenten - Nem sérültél meg?
   - Nem, nem sérültem meg - válaszoltam - és magának mi a neve?
   - Rick nem ismersz meg? Katie vagyok… miért nem jön már valaki?
   Oldalra fordította a fejét és sírni kezdett. Kezem a homlokára tettem és finoman csitítottam.
   - Nyugodjon meg, mindjárt itt a mentő. Meg tudja mondani, hol fáj? - megfogtam a kezét - Szorítsa meg a kezem…
   - Nem tudom - lassan megrázta a fejét - Nem megy…
   - Dehogynem. Nézzen a szemembe!
   Katie rám nézett. Ott ültem a vizes füvön, fejével az ölemben. Egyik kezem a homlokán, másikkal a kezét fogva mosolyogni kezdtem. Melegséget éreztem az ereimben. Valami furcsa bizsergés szaladt át rajtam. Ilyen nem történt velem azelőtt soha. Olyan érzésem volt, mintha mindenütt lennék. De most csak itt akartam lenni és vigyázni Katie-re. Behunytam a szemem és újra a hatalmas fehérséget láttam, de most bennem volt. Lágy fuvallattal áramlott a zsigereimben valami, amitől a gyomrom is remegni kezdett. Erősnek éreztem magam és azt akartam, hogy akárki is ez a Katie, most örüljön az életnek. Amikor kinyitottam a szemem, mosolygott. Halványan szorítani kezdte a kezem.
   - Rick, mit csinálsz velem? Érzem a kezem. És a lábam is… és fáj a bokám.
   Lenéztem a lábfejére és nem csodálkoztam, hogy fáj, mert ki volt fordulva. Nem tudom, mit csinálok. És nem tudom, hogyan csinálom. Én csak nem akarom, hogy meghaljon.
   Egy fehér autó lassított az úton. Megállt és a kis öregember, aki érkezett vele, miután kiszállt, sietős léptekkel jött oda hozzánk.
   - Segíthetek fiam? - kérdezte.
   - Egy mentő kellene - mondtam - de gyorsan
   - A városban, úgy öt kilométerre innen van egy kórház. Megyek, szólok nekik!
   Meg sem várta, míg megköszönöm a segítséget, máris szaladt vissza az autóhoz. Miután elhajtott, lenéztem Katie-re. Szeme csukva volt és lassan lélegzett, de élt. Semmi mást nem akartam, csak, hogy túlélje a balesetet.
   (Én miért nem sérültem meg? És miért nem emlékszem, szinte semmire?)

   Félóra telhetett el, amikor meghallottam a szirénák hangját. A mentő megállt mellettünk. Egy orvos és egy ápoló ugrott ki belőle. Odaszaladtak hozzánk és azonnal Katie-vel kezdtek foglalkozni. Én finoman leengedtem a fejét a fűre és arrébb álltam. Velem nincs dolguk, hadd lássák el a nőt rendesen. A seriff és a járőr az autó roncsát nézegették. A mentősök megvizsgálták Katie-t és rögzítették a hordágyon, míg ő riadtan nézett körül.
   - Kisasszony maradjon nyugton. Alighanem a gerince sérült meg. Örülhet, hogy nem bénult meg nyaktól lefelé!
   Katie nem értette. Hiszen megmozdulni sem tudott, amikor Rick kihúzta a roncsból. De valamit csinált vele. Mielőtt a mentősök betolták volna a hordágyát a kocsiba, kiabálni kezdett.
   – Rick! Rick!!! Hol van Rick? - Rémülten nézett a roncs felé a mentőautó mögül. - Szóljanak Ricknek! Hol vagy drágám?
   A seriff lépett a hordágyhoz.
   - Mondja hölgyem, maga abban az autóban utazott?
   - Igen, abban utaztam - felelte idegesen Katie.
   - Ismerte a férfit, aki az autót vezette?
   - Mi az, hogy ismertem? Ismerem… ő a vőlegényem, Rick. Hívják ide!
   - Ön hogyan jutott ki az autóból? – ráncolta össze a szemöldökét a seriff.
   - Rick húzott ki onnan, mert megmozdulni sem bírtam. Kérem, hívják már ide… - mondta Katie elcsukló hangon és sírni kezdett.
   A seriff részvéttel nézett rá.
   - Hölgyem, a vőlegénye nem tud idejönni, mert… khm… nem élte túl a balesetet.
   Katie értetlenül nézett, hiszen Rick segített neki, fogta a kezét, együtt várták a mentőt. Ott feküdt Rick ölében és arra gondolt, bár örökre így maradhatna. Nem halhatott meg. Rick megkérte a kezét. Nyáron lesz az esküvőjük.
   - Hol vagy Rick? - suttogta maga elé. Érezte, amint hatni kezd az erős sokktalanító nyugtató. Nagyon álmos lett.

   Ott álltam a roncs mellett és figyeltem, ahogy a seriff visszalépdel a járőrhöz.
   - Mi a helyzet John? – kérdezte.
   - Semmi különös uram! Egy újabb csúnya baleset. A férfi nem is élhette volna túl. A kormány szinte beleszakadt a mellkasába. De valamit nem értek. A nő, hogyan mászhatott ki a kocsiból? És hogy maradt életben?
   Míg a körülményeket elemezték, én furcsa könnyedséget éreztem. Kissé elemelkedtem a földtől.
   - Mennünk kell fiam! - hallottam a hangot a fejemben.
   - Azt mondtad, még nincs itt az ideje - válaszoltam, miközben egyre csak emelkedtem.
   - Időt kaptál, hogy megmentsd és képességet, hogy segíts rajta. Az ő ideje, még nincs itt. Sajnálom, nem jöhet veled.
   Láttam a magasból a rendőröket, ahogy körüljárják az autó roncsát. Láttam, hogy autók állnak meg az út szélén és bámészkodó emberek szállnak ki belőlük. Láttam, amint betolják Katie-t a mentőkocsiba. Összeszedtem minden erőmet és kinyújtottam érzékeimet. Megsimogattam az arcát és rámosolyogtam.
   Katie kinyitotta a szemét.
   - Rick… - mondta erőtlenül és mintha hihetetlen álmot látott volna, mély alvásba zuhant. Néhány pillanatig néztem még. Aztán éreztem, amint egy megfoghatatlan erő kezd elhúzni mellőle. Megpróbáltam ellenállni, de nem tudtam. Maradni akartam és vele lenni… újra és újra megsimogatni. Élni még… csak egy kicsit!
   Nem maradhatok. Most már tudom, ki vagy Katie… és azt is tudom, én ki vagyok...
Ne félj, vigyáznak rád…

   Visszahúzódtam a magasba. Gyorsan kezdett tágulni a tér. Csillámok milliárdjai szaladtak át rajtam. A fény felé fordultam és hagytam, hogy angyalszárnyak emeljenek a vakító fehérségbe.