A szökőkútnál megmostam a kezem és az arcom. Nem mostanában láttam, ilyen retkes vizet. A háromnapos pocsolya sem ilyen ganés, amin már ezren átgyalogoltak. Ha lenne egy kis szappanom, még tisztább lehetnék – legalábbis az a részem, amit nem takar ruha. Be kell mennem az egyik szállóra… meg kell fürödnöm, mert lassan már én sem bírom a saját szagom. Megint görcs állt a gyomromba. Idegesen markolászni kezdtem magam, hátha elmúlik, de nem akart az istennek sem. Odébb mentem és leültem a házfal tövébe. Egy öregasszony csoszogott felém, kerekes táskát vonszolva maga után. Bátortalanul kinyújtottam a tenyerem és megpróbáltam nem túl torz arcot vágni, bár a gyomorgörcs miatt ez meghiúsulni látszott. Az öregasszony ijedten pislogott rám és nagy ívben kikerülte a kinyújtott lábamat. Csoszogása sietős járássá erősödött, a gurulós táska kerekei pedig ritmikus és hangos nyikorgásban törtek ki. Nem ártana némi olaj a tengelyre – gondoltam és azon morfondíroztam, hogy utánakiabálok  - Hé! Nem akarom ám bántani!
Csak egy kis aprót szeretnék…

   Tudtam, hogy Joe-t a gyorsétteremnél találom meg. Nekem a félórás üldögélés segített elviselni a fájdalmat. Ahogy elmúlt a görcs java, felálltam és elindultam a belváros felé. Joe az egyik lámpaoszlopnak támaszkodott és csak azt a gúnár nyakát tekergette. Mindent észrevett, ami az utcán történt. Őt is eltángálták már néhányszor és kétszer meg is késelték. Az utolsót épp hogy túlélte – azóta semmi nem kerüli el a figyelmét. Messziről észreveszi az elejtett aprópénzt és mindig tudja, melyik konténerbe szagoljon bele, hogy valami értékeset találjon. Ide a gyorsétteremhez is azért jött, de túl korán volt még. Talán hárman voltak bent. Itt szoktunk várni, mert ha forgalmas napja van az étteremnek, a vendégek a kinti asztalokhoz is leülnek. Némelyiknek nem is olyan jó az étvágya… vagy a szeme nagyobb, mint a szája. Mindenesetre lusták elvinni a szemetesig a maradékot, Joe pedig hiéna módjára ráveti magát az utolsó morzsára is. Én nem vagyok olyan nagyétkű, mint Joe. Nem jövök ide mindig. Nekem elég, ha van piám. Nem tudom legyőzni az alkoholt. Eddig négyszer vittek be a mentők mérgezéssel. Az egyik után három napig ájultan feküdtem. Kimosták a ruháimat és végre biztonságban kialudhattam magam. Persze, ki akarták fizettetni velem az ellátást, de nem volt miből fizetnem.Végül negyedórás korholás után utamra engedtek. Jó illatú volt a ruhám, én pedig örültem az életnek. Akkor is ennél ez étteremnél kezdődött a nap. Joe-val meg tudtunk enni fejenként három fél hamburgert és én rádobtam még pár falat maradék salátát is. Hallatlan fényűzés volt. Később megjelent a Csipás is. Fülig ért a szája és sok pia volt nála. Aznap estére megint szarrá ittam magam. Alig tudtam a lábamon megmaradni… és képtelenség volt egyenesen menni.
Ribi akkor vitt el magához…

                                                                                              (folyt. köv.)