Ó, igen...ezzel is egyetértek...
Valóban csak az ismerheti az igazi mondanivalót, aki eléggé ismer hozzá engem...
Mivel publikus az írás, gondoljon bele mindenki, amit akar. Persze, nem minden gondolatuk köthető hozzám...
Valóban nem szívesen írtam volna le egy mondatban...csak hogy művészi lehessen... :)

Az nem biztos, hogy baj! Nem őt kell megértenünk, hanem az érzéseket amit kihoz belőlünk, amivel mi azonosulni tudunk.
Nem mindenki olyan szerencsés, hogy ismerhet Téged! :)
És mivel irodalomról van szó, ahol a szavak párosításának nagy jelentősége van, és attól szép, hogy sejtelmes és akár többértelmű, nem váhatod el, hogy mindenki tudja pontosan mi váltotta ki belőled, amiért papírra vetetted. Ha annyit írsz, hogy "beletörődtem sorsomba", sokkal egyértelműbb, de akkor már nem művészi...
Jó veled vitatkozni!! :)

Ez így van...minden esetben egyéniek...ám mivel a magunk gondolataihoz viszonyítjuk a művet, olykor előfordulhat, hogy nem értjük az alkotó szándékát...

A művészeti alkotások, azért szépek, mert ugyanazt a művet - a művészeti ágtól függően: olvasva, hallgatva, vagy éppen látva - egyéni gondolatot kelt az emberekben. Ettől válik személyesebbé, sőt akár személyessé is. Ezért érint meg bennünket.
Egy mű értékelése attól függ, hogy mennyi - számunkra - aktuális gondolatot találunk benne. Ha nincs közös pont, nem értjük, így gyorsan továbblépünk rajta. Amennyiben elgondolkoztat, akkor emlékeinkhez, tapasztalatainkhoz társítjuk őket. Ezek pedig, minden esetben egyéniek.

A gyermeki lélek nemcsak gyermekben található...
Az én csendem is értenie kell valakinek...és aki érti, az tudja, hogy nem a közöny szülte...
A beletörődés inkább...

A csend néha többet mond minden szónál... persze csak, ha lelki társra lel...
A gyermekét figyelő apa ha hallgat, azért teszi, mert szívét beborítja és lebénítja a boldogság...
Más esetben, inkább a közöny vagy beletörődés miatt hallgatunk...